--------------
Bezrs [x]

Dobosok

2012-ben nem tervezünk a KREDIT-en dobos műhelyt
korábbi dobos eseményekről itt tájékozódhatsz


Dobos műhely
2010 októberi KREDIT-en

 „Dicsőítsék nevét körtánccal, dobbal és lanttal zengjenek neki!” (Zsolt 149:3)

Az Isten dicséretében a tánc, a zene összetartozik. Mi dobosok szerves részét alkotjuk ennek. A műhelyben gyakorlati módon szeretnénk a fenti felszólításnak eleget tenni, illetve több oldalról megközelíteni lehetőségeinket.
Az önálló, csak ütőhangszerekből álló együtt zenélés napjainkban egyre népszerűbb. Az elmúlt KREDIT-eken is gyakoroltuk ezt, és továbbra is szeretnék hangsúlyt fektetni erre. Újdonság, hogy a dobos műhely zárt falaiból tervezzük a kilépést, és meg akarunk jelenni a nagyközönség előtt (utcákon, tereken), egy közös, rövid, de „ütős” együtt dobolással.

A dobos zenekari játékát is áttekintenénk a stílusok, hangzás, dinamika és játéktechnika szempontjából, valamint bepillantanánk a számítógépes dobkíséretek világába.

(A kilépésnek különleges aktualitása, hogy október 1. idén is a zene világnapja, amikor civil kezdeményezésként sokakat invitálnak ki az utcára. Olyanokat is persze, aki csendes magányában fog csak hangszert általában, de ezzel együtt megjelennek különleges produkciók is a tereken. Ebbe a forgatagba tervezzük a bekapcsolódást pénteken délután, aminek részleteit igyekszünk minél előbb közzétenni, ahogy a szervezés halad előre. Tervünk az, hogy a produkcióról készült képes-hangos felvételt minél szélesebb körben publikáljuk. http://www.azenevilagnapja.org/
az előző évi zenenap megmozdulásairól itt látható egy kisfilm - a szerkesztő megjegyzése )



2009 október
KREDIT DOBSZEKCIÓ avagy dobbanjon együtt a szívünk

A ritmus a zenének, az életnek is fontos alapja. A KREDIT DOBSZEKCIÓ célja, hogy közösen tárjuk fel a ritmikai kifejezésformák széles skáláját, társítva ezt az együtt zenélés örömével. A különféle ritmushangszerek és ritmust keltő eszközök használatával zenekart alkotva, önálló ütős művek megszólaltatására törekszünk, elősegítve az önkifejezést és a kollektív alkotást. A zenei eszközök alkalmazásán túl célunk, hogy előadásunkat keresztény szellemiséggel megtöltve, hitünket, Isten iránti elkötelezettségünket, hálánkat és dicséretünket kifejezzük; ahogyan a Bibliában is olvashatjuk: „Dicsérjétek őt dobbal és tánccal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával” (Zsoltárok 150:4)

Ennek megvalósításhoz olyan ritmikai alapokat ismerő, dob vagy ütőhangszer játékban már jártas személyeket várunk, akik szeretnénk e munkának részeseivé válni. A kurzus tehát nem a zeneiskolai képzést hivatott pótolni, hiszen ilyen rövid idő alatt ez nem lehetséges, hanem a már meglévő tudásra alapozva igyekszik a közös produktumok létrehozását elősegíteni. Saját ütőhangszer, dob használata előnyös, ezért kérjük, hogy amennyiben van lehetőség erre, úgy ezeket hozzák magukkal a résztvevők.

 
Kuli Ferenc, több évtizedes dobos és zenei tapasztalattal rendelkező személy. A hazai keresztény zenei élet aktív részese. Számos formációban, ismert hazai keresztény előadók zenekarában ill. lemezein működött közre. 2000 óta rendszeresen, tanárként részt vesz a Nyári Dicsőítő Iskolában.


visza a műhelyekhez +++


Az első KREDIT-en a dobosok műhelye igen termékeny volt. Imrovizációs ritmusgyakorlatok után egy előre elkészített szamba groove alapra kiosztott szerepek alapján összeállt egy program, mely az utolsó este a táncosokkal együtt bemutatásra is került! (lásd a kisfilmet)

A Rengeteg táncszínház apropóján beindult a hangszerpreparálás és az előadás részeként egy street druming bemutató volt látható a dobosok részéről, ami kezdete volt egy remélhetőleg nagyszerű kibontakozásnak!

Addig is, míg az első dobos produkcióról a felvételt közzé tudjuk tenni, ezeket ajánljuk figyelmedbe! 

 

Generated: 2018-01-16 16:22:47