--------------
Bezrs [x]

Műhelyek

 

Színház műhely - a Jákim Stúdió vezetésével
A műhely péntek délután, szombat délelőtt és délután működik. Szombat estére egy közös produkció is szerepel a feladatok listáján.

"Vagyok, aki Vagyok"
Isten így mutatkozott be Mózesnek. Ő "Van". Ő a "Vagyok"!  Idén is Őt
szeretnénk, a "Vagyok"-ot megragadni és mindenünk amink van, Istennek
adni . A színpadon Belőle meríteni, és Őáltala, Vele együtt játszani.
Színészképző gyakorlatokkal, és improvizációkkal keresni az Igazságot,
és megragadni a Valóságot.
Az együtt töltött idő alatt szeretnénk olyan jeleneteket, etűdöket
csinálni, ahol szembe állítjuk az igazságot a hazugsággal.
A műhelyre, ha tudtok, hozzatok kényelmes ruhát, hogy a gyakorlatok
alatt szabadon tudjatok mozogni:)

Gyere el te is, adjuk együtt Istennek amink van, és Ő megáldja,
megtöri és megsokasítja. Mindenkit sok szeretettel várunk!
Jákim studió


Dicsőítő tánc műhely - Lengyel Péter
Péntek délután és szombat délelőtt működő műhely várja a jelentkezőket!

Sokan, sokféleképpen beszélnek arról hívő körökben is, hogy mi hiányzik az életükből, szolgálatukból. Ez a hiányra koncentrál. Pál apostol arra bátorít bennünket "minden a tiétek", mert a titok, a Megváltó bennünk VAN. Ami a miénk, amink VAN, azt is kaptuk, és a leghálásabb feladat  odaadni másoknak. Koncentráljunk arra, amink VAN, adjunk hálát érte, és mondjuk azt: Még mindig nem elég, egyszer a nincsből lesz A VAN. Élet, tehetség, zene, tánc, öröm, gyógyulás, feltámadás mindez a mienk, csak fel kell fedezni. Erre hívlak én is benneteket, találjuk meg együtt ami bennetek VAN, az elrejtett kincset, a mozgás örömét.

Lengyel Péter


Fotográfiai műhely - Szabó Levente
A műhelymunka során szeretnénk képi formában ráébreszteni a majdani szemlélőt arra, hogy sokkal több mindennel rendelkezik, mint amit gondolni vél. Olyan köztéri plakátnak is alkalmas fotókat szeretnénk készíteni, ami bemutatja a látszólagos hiányérzetekkel szemben a kincseinket, potenciálunkat. A fotókhoz szlogeneket, rövid szöveges üzeneteket is tervezünk illeszteni, ügyelve a tipográfiára, a grafikai törvényszerűségére. A képkivágásoknál arra is törekszünk majd, hogy a feliratoknak megfelelő hely álljon rendelkezésre.

Ha ez a program inspirál, és szeretnél részt venni a közös munkában, kérünk, már most készülj, ötletelj, gyárts koncepciót, jegyzetelj, skicceld le ötleteidet, fotózz nagy felbontással, jó fényviszonyok között, mentsd egy pendrive-ra, és regisztrálj! Ha van notebook-od, valamilyen képszerkesztő programmal, hozd magaddal! Várunk!


Hip-hop tánc műhely - Johnny K. Palmer
A műhely csak szombaton működik délelőtt és délután.
"az én mühelyem arról szól hogy az aktuális VIVA-Slágerlistás dalomhoz a "can't get over"-hoz egy szimpadi tánc choreographiát tanitanék meg." Johnny


Média műhely - Sisa Attila
Ha neked VAN!
Várunk a műhelybe!
Próbáld ki magad!
12 fős stáb részeként szeretnénk alkotni egy kisfilmet, ami Isten ajándékairól szól.
Az ötezer ember megvendégelése kapcsán a két hal és öt kenyér szimbolizálja a választ
a kérdésre: Mid van? Tedd most, amid van Jézus kezébe, és Ő kibontakoztatja! Üzenj
ajándékaiddal a „világnak”: igen Istennek ma is van és ő ma is ad!
Szeretnél 5letelni a témában? Várjuk e-mailen, a xia777@pr.hu –ra!
Pénteken elkezdjük a felvételeket, és szombaton délelőtt folytatjuk. Szombaton bemutatjuk
az este folyamán. Szeretnél rendezni, játszani vagy csak Isten indít, hogy akar veled valamit?
Gyere el és Isten kibontja benned is a van-t! Várjuk azokat is, akik készítettek már kisfilmet,
és szívesen megosztják tapasztalataikat.
AKINEK VAN, ANNAK ………


Képzőművészeti műhely -
Kovács Alida és Gazdag Ági


Van
-a Képzőművészeti műhely programja-

A műhely filozófiája
 -a jelen filozófiája:

1 . fogalom:
a van j e l e n i d e j ű s é g e
Az hogy van valamim jelen időben történik.
A múltban lehet, hogy nem volt, a jövőben talán nem lesz már.

A “most” fogalma  a jelen, a múlt és a jövő közti határt jelöli.
A van ideje mindig az adott pillanatban létezik, történik.

Eszközök:
Olyan anyagokra van szükségünk, ami az adott pillanatban mindenkinek van a háztartásában.
Hozz mindenképp:
-pet palackokat (mielőtt rálépsz)
-átvilágítható műanyag tárgyakat
-átvilágítható anyagokat, (pl csipkét, tüllt)

2 . fogalom és személy:
A vizuális művészetekben a fény okozza a láthatóságot. Onnan tudjuk, hogy valami létezik, hogy látjuk szemünkkel.
Ezért amit alkotunk az a fény segítségével is történik majd,
a végeredménye: egy fényinstalláció.
A fény egy személy. A világosságot (Önmagát) az egyetlen örökké létező hozta el el közénk: Jézus a Krisztus. Ő Isten, és ember, aki örökké  VAN. Ő az, aki inspirál bennünket, azzal, hogy jelen van.

A művészeti produktumot együtt készítjük el majd azokból az anyagokból amiket hoztok.
Jelentkezni lehet: 14-35 éves korig, látszám max. 15 fő

Ugrás a regisztrációhoz +++

Generated: 2012-05-21 09:13:58